2010. május 4.

A második nap...

Ma suliba kellett mennem, de így is elég sok időt töltöttünk együtt Azizzal. Fél hatkor mentem ki hozzá reggel, én ébresztettem fel. Nagyon ügyes volt első este, mert tényleg végigaludta az éjszakát, nem volt sírás éjjel. Reggeli után felmostam, mert éjjel valószínűleg inni szeretett volna, de felboríytotta a vizes tálat. Nem pisilt be,  de nem vittem ki rögtön pisilni,mert megetettem a ciánkat is ezért pár cseppet bepisilt.Miután felmostam  újból végre kimehettünk egy kis reggeli játékra. Mihelyst a fűre értünk, rögtön  pisilni kezdett, szóval elmondhatom, hogy szinte szobatiszta, a reggeli kis baleset miattam volt... :D
Nagyban játszunk, amikor negyed 7-kor jött egy bácsi, aki hozta a finom kecsketejet. De ebből még nem ihatott, pedíg még meleg volt mert azelőtt fejték, felforraltuk és csak délután ihatott belőle először. Az utolsó cseppíg kinyalta az isteni nedűt! :D Vacsira a száraz tápját is ebbe áztattam be, szintén óriási sikere volt! :D
Eddig nem volt rajta póráz sosem, és ma amíg én suliba voltam, hugom vigyázott rá, de mivel eléggé féltjük a kerti tótól, mert mégiscsak itt sertepertél körülötte ezért pórázon közlekedik a kertben is, legalább is amíg el nem készül a kert egy részének lerekesztése, kifejezetten az ő számára, ahol kedvére szaladgálhat, anélkül, hogy mindíg azt néznék, mit talált, mit vett a szájába,  beesik-e vagy nem a kerti tóba, illetve, hogy vajon melyk virág lesz a következő amit átrendez! :D
Nagyon szépen tanítgatta ma Niki hogyan kell szépen futni pórázon, erről csináltunk is egy VIDEÓ  -t.
Vagány a srác, mert délután füvet nyírtam, és úgy aludt, mintha Mozart szólt volna mellette, pedíg a benzines fűnyírók, -így a miénk is- eléggé hangosak. Vacsi után még óriásit játszottunk, felfedeztük az előkertet az utcán, persze pórázon, nehogy kiszaladjon egy autó elé, és rengeteget játszottunk a jó puha frissen nyírt fűben. Volt olyan helybéli lakos, aki kocsival ment mellettünk, megállt, és megjegyezte, hogy milyen szép kiskutya, és megkérdezte milyen fajta. Nagyon népszerű a kicsi, és élvezi rettenetesen ha nyüzsögnek körülötte. Hétvégén falunap lesz itt nálunk,   talán egy fél órár felnézünk, hogy szokja a tömegete, a simogató  idegen kezeket, és zenét, a zajt, a hangokat, mert  egy kiállításon is ezek fognak rá várni majdnan. Első kiállításunk május 29.-én lesz Karcagon, ahol Azizon kívül még 5 testvére lesz jelen, így aztán igzi kis családi összejövetel lesz ez, persze a mamájuk is ott lesz a szépséges Calamus True Lady!
Ja igen ma egy kisebb baleset is történt!  A  cserepes virágokat már korábban is nézegette, de eddig nem nyúlt hozzájuk, kivéve 1 pálma levelét. Ma felfedezte a többi növényünket is, de sajnos nem számolt azzal, hogy a kaktusz szúr, így amikor meg akarta szagolni a kaktuszt egy tüske megszúrt a pici orrocskáját. Egy kisebb vakkantás után hátralépet, és mintha misem történt volna elszaladt a plüss nyúljáért, és őrült  játékba kezdett. Azóta megnéztem, és semmi sem látszik az orrán, valószínűleg épp csak hozzáért a tüske, de mivel váratlan volt nagyobb volt az ijedtség, mint amekkora baj valójában történt.
Ma sikerült megvennem neki az első keféjét is, ami vaddisznó sörtéből készült. Átkeféltem a bundáját, és a kezét már most olyan édesen tartja, mikor fésültem mintha tudnám hogy ezt így kell majd! :D Nagyon élvezi még a fésülést, oldalra borulva élvezi a finom   sörte -masszázst.
Ez a kép fogadott mikor ma hazaértem a suliból, tipikus afgán pózban alvás:

2 megjegyzés:

Kiss Albert írta...

Most már várjuk a harmadik napot! nem hogy, nincs időd írni, mert egy kis afgán tölti ki minden idődet :)

Kiss Albert írta...

Za-za-za-za-za-za-za-za, Zazi az ágyban... :)