2009. január 12.

Fórumozási kultúra 2009

Ma jól felidegesített egy alak. Több fórumon is jelen vagyok, elég aktív tagja vagyok ezeknek a fórumoknak. Az afgános fórum mellett a másik fórum az index kertészeti topikjai, mert hogy én kertésznek tanulok. Nagyon szeretek is kint lenni a kertben. Van egy kerti tavas topik, ahova már évek óta írok, hisz van tapasztalatom a kerti tavak terén, mivel én is építettem már egyet, a sajátomat, és nagyon is jól működik, tehát joggal vagyok ott jelen. Ma jött egy tag, és teljesen ordenáré módon beszólt nemcsak nekem, hanem másnak is. Nem szoktam belemenni ilyen vitákba, de most nem bírtam magam tűrtőztetni. Ott kezdődött, hogy egy lányra azt írta, hogy milyen fiú ő. Erre írtam neki, hogy az illető lány, és anyuka, és hogy van 2 nagyon aranyos kisgyermeke. Erre azt írta, hogy ne avatkozzak a felnőttek dolgába, meg hogy ő tudja, hogy mi kell nekem, és még valamit írt a magyar gárdáról is. Visszaírtam, neki. Hogy velem ilyen hangon ne beszéljen, mert nem a seggéből rántott elő, és hogy nem érdekel hány éves, de ezen a topikon ezt a hangnemet nem engedheti meg magának, pláne, hogy még csak most kezdett írogatni ide, és hogy ezen a fórumon nem szokás ez, Van egy másik tavas topik is, de ott ez szokás volt, ezért alakult meg az ahova most én is írni szoktam. Nagyon felidegesített, milyen jogon oktat ki ő engem? A többiek is írtak a fórumra, elítélve ezt viselkedésformát. És visszír, hogy én vagyok a nevetséges, és hogy nagyon szívesen segít nekem kert témában de másban ne zavarjam, mert nem érdekli a hisztim. Megírtam neki, hogy többet nem reagálok az írásaira, és a segítségére végépp nincs szükségem, lévén évek óta kertészmérnöknek tanulok, saját kertünket én tartom rendebn, és én gondozom. Nincs szükségem arra, hogy egy büdös bunkó tanácsokat osztogasson nekem!!