2011. július 24.

Debrecen Éjszakai CAC 2011

Szeretem ( szeretném, de újabban mindig elveri az eső) ezt a kiállítást mert kényelmesen el lehet készülni, és nagyon közel van. Aziz mit sem sejtve kelt fel reggel, persze rimánkodni kellett, hogy egyáltalán kiszálljon az ágyból! :) De azért mégiscsak felkelt. Az egész délelőttje a szokásos módon telt. Mi is megebédeltünk, majd ebéd után kényelmesen  elkészült a kozmetika. Fél 4-re végeztünk is. Az idő esőre állt, de nem esett egészen az indulásig. Fél 5-kor elkezdett szakadni az eső, ezért a kocsival az ajtóhoz közel álltunk, és épp csak beugrottunk. Megérkeztünk Debrecenbe ahol addig egész jó volt az idő, legalább is esőmentes. Szépen felállítottuk a sátrat, ami kitűnőre vizsgázott a tegnapi cudar időben. (Több fotót sajnos nem készítettünk, mert a szakadó esőben nem akartuk, hogy beázzon a gép, ráadásul ugye sötét is volt hiába vakuztunk...)

39 kutya volt előttünk összesen 7 fajtából, többnyire terrierek. Mire a Yorkshire terriereket lebírálta Dr. Kelemen Attila (Ro), addigra elkezdett,- nem csepegni, hanem szakadni az eső! Persze ekkor következtünk mi! Szakadó esőben épp csak mentünk 1 kört, és 1 kis napernyő alatt próbáltam beállítani Azizt, aki nem értette miért folyik rá az ernyő széléről a víz, és miért siettet a bíró.... Szerencsére nagyon jól szerepelt, így KIT. 1 ,CAC,  és BOB címeket kapott. Gyors rohanás a száraz sátorba. Kiderült, hogy a fajtacsoport győztes cím kiadása majd csak a BIS program keretein belül lesz. Így átköltöztünk szakadó esőbe a BIS kör mellé. Mit ne mondjak nem volt kellemes! :( Amíg vártuk, hogy elkezdődjön a BIS program az eső még jobban szakadt, ez már inkább volt felhőszakadás, ráadásul  vihar is volt, dörgött és villámlott is. Volt két hatalmas dörgés is, már azon voltunk, hogy nem éri meg maradni, amit szerettünk volna azt elérte a kutya, de úgy voltunk vele, hogy várunk még picit amíg alábbhagy és akkor indulunk. A vihar elment, kicsit alábbhagyott az eső is, és elkezdődött a BIS, ekkor már úgy voltunk mindegy mi lesz megvárjuk a végét. Persze mikor végre a X fcs. volt újra szakadt, ahogy bevezettem a kutyát meg is csúsztam, hisz az ömlő esőben már teljesen felázott a talaj, és tiszta sár volt minden, persze a ruhánk is, és cipőnk is beázott. Aziz meg csak lesett, hogy most miért szaladunk a szakadó esőben, mikor máskor,- otthon ilyenkor  bent lehet pihenni az ágyikóban?! Szépen beállítottam, persze a szépsége már romokban volt ekkorra, hisz eláztunk, de ez elmondható volt minden fajtáról. Végül is BOG 4 eredményt értünk el. Gyorsan felkaptuk a kupát és rohantunk a sátorba vissza. Gyors pakolás után be a kocsiba és végre itthon a száraz ágyban lehetett  kipiheni a tegnap éjszaka fáradalmait. A legviccesebb, hogy Szabó Sándor a Debreceni szervezet elnöke  azzal viccelt, hogy köszöni a részvételt aki kitartott, 1 órára már el is fog állni az eső. És tényleg, amint kiértünk a kocsival a kiállítás területéről az eső elállt. Persze mire elállt az eső egy  órára már a BIS is befejeződött.....