2010. március 27.

1 hónaposan

Ma egy hónapja született meg Aziz és 10 testvére. Ez alatt rengeteg képet kaptunk a kicsikről.  Repül az idő, és most, hogy már ilyen nagyok a babák nem könnyű kivárni az első látogatást. Látjuk a  képeken, videókon, hogy milyen nagyok és elevenek, és hogy játszanak egymással. Kis bohókás társaság, lehetetlen őket akár 1 percre is megunni. Már nem sokat kell várni az első látogatásig, és  ha belegondolunk nem sok idő van  már addig sem,  míg elhozhatjuk őket haza. Lassan én is beszerzem az afgán tartás eszközeit, már pár apróságot meg is vettem,  de még rengeteg dolgot kell vásárolnom.
Egy kép a kis társaságról, Aziz a kép bal felső sarkában:

2010. március 23.

3 hetesek múltunk

Rohan az idő. Még csak most számoltam be arról, hogy kinyílt a szemük, már szaladnak, és játszanak egymással. Sőtt, már szépen be is lehet őket állítani!
Hadd mutassam be a nektek az első afgán agaramat:

Aziz al Qahirah Szitár al Fidda

A testvéreinkről készült képeket megtekinthetitek a Szitár al Fidda kennel honlapján!
http://afganagar.hu/kolykok/

2010. március 12.

Két hetesek vagyunk

Már eltelt 2 hét, -nemsemmi.
Szinte még csak  most születtek meg a kicsik, és már eltelt azóta 14 nap. Azóta kinyílt a kis szemük, és már szinte szaladnak, és úgy ülnek mint egy igazi felnőtt nagykutya, és  már szeretnék felfedezni a nagyvilágot. : -)

2010. március 9.

10 naposak a babák és...

Ma délután kaptam  3 videót a kicsikről. Olyan jó látni őket, meglepődtem, mert hallottam már, hogy mennek össze vissza, de nem gondoltam, hogy ennyire. Laci mondta, hogy jól nézzem meg a videót, észreveszem-e a meglepetést. És igen, észrevettem, hogy az egyik baba közelijénél megcsillant a fény a szemében. Aztán többször megnéztem a videókat, és észrevettem még egy nyitott szemű kicsit.
A harmadik videón látni, hogy  a kicsik mikor megindulnak Truehoz, már kunkorítják a kis farkukat!

A videók linkjei:

http://www.youtube.com/watch?v=87Rk0GHrw

http://www.youtube.com/watch?v=0knnKz2Mpfg

http://www.youtube.com/watch?v=zbr_tzBQLnI

2010. március 6.

Ma egy hete...

Ma egy hete izgultuk végig Andival a szülés minden pillanatát. Nagyon izgalmas volt átélni, és ez az egy hét is tartogatott izgalmakat bőven. Percről percre változnak a kicsik, máris nagyon sokat nőttek. A hét közepén volt két nap, amikor nem kaptam a kicsikről friss fotót, és mikor megérkeztek az újak, nem hittem a szememnek. Óriásit nőttek kétnap alatt, és a kis krémek orra elkezdett befeketedni.
Pár fotó a kicsikről, akik ma voltak egy hetesek...