Már el is felejtettem milyen is az élet egy kis afgán agárral.
Aziz szinte észrevétlenül nőtt fel, és csiszolódott hozzánk, illetve mi hozzá. Olyan fura, hogy csak a nézésemből tudja mit is szeretnék, vagy épp mit nem szeretnék, hogy tegyen. 1-1 intés, biccentés, vagy szisszenés és máris egyszerre jár az agyunk. És most jött ez a kis maki, akinek mindent mondani kell, ismételgetni... (persze ez egyáltalán nem esik nehezünkre, csak olyan furi)
A jó öreg afgán mókák ismét előkerültek, és minden kezdődik elölről:
-A fű kitépkedése...
-Mindent a szájába akar venni, amit talál...
-Mindent megrág...
-Mindent ellop, vagy kilop...( ahányszor bejövünk tőlük, és utána kimegyünk, minden alkalommal ki van hozva a pléd az ágyukról....)
Eddig minden nagyon- nagyon jól alakult. Imádják egymást az első perctől kezdve. Nagyon pozitív a kapcsolatuk. Ha az egyik iszik akkor a másik is, ha eszik a másik is. Együtt alszanak.
Nagyon édesek amikor játszanak. A végén Zayd mindig úgy néz ki mint 1 kis szopott gombóc.....
Ma megvolt az áttörés is, amire nem is számoltunk ilyen sok időt.... belesett a tóba Zayd is. Rosszul hangzik, de mondhatom, hogy végre, -mert azóta ő is nagy ívben elkerüli azt. Aziznak 5 perc kellet, Zaydnak 2 nap. :)
Mennyivel másabb már egy második kutyával azért... Már nincs az a parázás, mint anno Aziznál. Szabin vagyok még pár napot, de ma el kellett mennem 3-4 órára itthonról, gondolkodás nélkül hagytam kint a kicsit Aziz felügyelet alatt. Régen amikor Aziz kicsi volt bezártam a szobájába, nehogy baj érje. Aziz igazán jó óvóbácsi, aki minden játékban benne van, de teljesen jó példát is mutat a kicsinek!
Fotókat sajnos nem tudok készíteni, mert nincs itthon a gépem, még majdnem 2 hétig...de aztán jön a képdömping.
