2010. május 11.

Első fürdésünk...

Már  réges rég tudtam, hogy  az afgánomat én is K9 termékekkel szeretném majd ápolni. Múlt héten pénteken meg is rendeltem a K9 kollekciót, (sampon, balzsam, és  fésüléskönnyítő spray) utóbbira még nem nagyon van szükségünk, de annyira jó illata van, hogy  két fürdés között fogom átkefélni vele Aziz bundáját.
Az illata nagyon kellemes.
Miután meghozta a postás a csomagot, rögtön indultunk is fürdeni. Ez volt az első fürdés,  persze ha nem számoljuk azt amikor beugrott a tóba. :D
A kád  teljesen idegen volt számára, hideg is lehetett, csúszott is, és olyan fura hangja volt ahogy a kis körmeiel megkocogtatta. A zuhanytól is megijjedt, pedíg tényleg nem volt erős sugárra állítva.Magát a samponozást nagyon élvezte, leült, és  végigülta, amíg tetőtől talpíg mindenhol jól átsamponoztam. Persze egyedül nem ment volna az egész, mert fogni is kellett a kutyát, meg samponozni, így tesóm Niki segített.
Még nagyon új volt neki az élmény, így kicsit nyűgös lett a végére, és nem akartam, hogy a fürdés, mint rossz emlék rögzüljön benne, ezért a szőr bebalzsamozása már ki is maradt. Kivettük a kádból, és jó alaposan megtöröltük, Miután megszáradt teljesen, még átkeféltem a bundáját teljesen, és persze használtam a fésüléskönnyítőt, hogy még intenzívebb legyen az illat.
Az ismerőseink mind megdícsérték a kutyust, hogy milyen finom puha szőre van, és akkor még nem is megfürdetve. Most, a fürdés után össze sem lehet hasonlítani a szőr puhaságát, és selymességét.
Nagyon örülök, hogy kipróbáltam ezt a terméket, mert nagyon tetszik amiket tapasztalok vele.
Nagyon boldog volt miután  mindennel végeztünk, de egy kicsit sok volt neki a  fürdetés, teljesen kifárad benne, íhy rögtön óriásit aludt, a frissel mosott  fekhelyén. Így mindketten illatosak, és frissek voltak! 8-D
Kora este még rendeztünk egy nagy hancúr partit, mert  a nagy délutáni alvás után nagyon elemében volt!
Ilyen volt fürdés után:



3 megjegyzés:

Pedke írta...

Nagyon szép lett! És hogy nől, egyik napról a másikra, észrevehetően.
Mi ez a K9 termék?

Tamás írta...

Szia!!!

Örülök, hogy Te is észrevetted, hogy milyen sokat nőtt. Mi magunk is látjuk, hogy napról napra nagyobb.
A K9 termékek aloe verás kutyakozmetikai szerek (sampon, balzsam és fésüléskönnyítő spray).
Az afgánoknál elengedhetetlen a rendszeres szőrápolás, és ezt már ilyen fiatalon el kell kezdeni, hogy a kölyök megszokja a folyamatos "karbatartást".
Itt bővebben:

http://groomstuff.hu/

Pedke írta...

Köszi!