2010. november 16.

Aziz átváltozása

Aziz is, mint minden kutya elérte azt a bizonyos kort, amikor is a kiskutyás megjelenést felváltja az idősebbekre jellemző, megszokott afgán style. Már korábban elkezdtem keresni olyan kutyakozmetikust, aki már  kozmetikázott afgán agarat. 4 kozmetikába írtam, de csak 1 helyről jött válasz Szerencsémre, nem is messze tőlünk, egy kedves korombéli lány írt, hogy  neki van rendszeres afgán vendége. Mint megtudtam, ő Alisha, akit kiskorától kezdve ismerek!
Pénteken belevágtunk. Reggel még ilyen volt a kicsi:

 Jött az olló, a nyírógép, és ott ahol kellett eltűnt a sok szőr. Meg sem gondoltam volna, hogy a nyakról, és az arc bizonyos részeiről ennyi szőr jön le. Elképesztő volt látni. Persze Azizt kicsit megviselte a dolog, mondjuk úgy hisztizett egy sort, de  végülis kész lett a nagyfiú. Nagyiéknál be is mutatkozott még akkor!

Hihetelen nagy a változás, és csak 3 és fél óra kellett hozzá. Tegnap voltunk sétálni, és több emberrel is találkoztunk, akik észrvették a külömbséget. Nem tudunk úgy megjelenni, hogy ne keltene feltűnést Aziz, pedíg még csak 8 és fél hónapos, máris sztár a túristák körében!



Nemcsak a társásági megjelenésre ügyelünk ( a szocializáció miatt), hanem arra is, hogy Aziz szépen mozogjon a kiállításokon. Igaz áprilisig nem lesz kiállításunk, de  kell a tréning, hisz akkor már  tétje  lesz a kiállításoknak. Nem minden nap gyakorlunk, de azért többször egy héten. Mint az a képeken is látszik a beállítás mondhatni elég jól megy, de a mozgás az amin van még mit javítani. Ám a mai tréning eszméletlen jól sikerült.


Egy kisfilmet is készítettem a gyakorlásról:

2 megjegyzés:

Kiss Albert írta...

A kicsi... :)
Nagyon szép kutya ez a Zazi és nagyon ügyes is, szinte már profi a maga korában ;)
Egy afgánt szeretni, és egy afgán szeretetét élvezni.... nincs is annál szebb dolog a világon.
Nagy sikereket neki!

Tamás írta...

Köszönöm Albert!