2010. július 20.

Kánikula

Már több hete tart ez a forróság. Bár múlt hétvégén jött egy 1 napos lehűlés, amit Aziz rettenetesen élvezett. Ebben a melegben keveset van kint inkább csak reggel, és este, amikor már lehűlt a levegő egy kicsit. Napközben ki -ki jön elvégezni a dolgát, de aztán ismét bemegy a hűvösbe. Mindenféle módszer kipróbáltunk, hogy hogyan tudnánk elviselhetőbbé tenni neki a forróságot, és egy nagyon egyszerű, de mégis hatásos módot választottunk. A szobájába leterítettünk egy benedvesített törölközőt, amire ő ráfeküdt. Ez kellemesen lehűtötte őt, és még a szobáját is. Ha mégsem bent hűsöl, akkor a szomszéd ház árnyékában fekszik le, és onnan nézelődik.

 Néha-néha kiszalad, megpróbál elkapni egy arratévedt pillangót, de a sikertelenség után rögtön megy is vissza az árnyákba, hacsak nem egy kis kitérőt tesz, hogy frissítésként egy, még éretlen almát leszedjen a fáról, melyet már az árnykban fogyaszt el. :D Nemcsak a nedves lepedőt élvezi, hanem azt is ha  bevizezem a kis testét, és hagyom megszáradni. Talán ez az ami a leghatásosabb.  



A hétre végig ilyen meleget mondanak. Nem is baj, hogy a következő kiállításunk este lesz Debrecenben. Már nagyon várjuk az Éjszakai CAC -ot, ott lesznek a testvérek is, ha jól számoltuk  Azizzal együtt hatan. Vidám hétvége lesz!!

2 megjegyzés:

Molnár Ágnes írta...

Most nézem micsoda blogja van Azizkának gratulálok hozzá, szeretem a blogokat olvasgatni :o)

Tamás írta...

Köszi Ági!

Elég régi már ez a blog, csak mostmár nem az én kiállítási élményeimről szól, hanem Azizról, és az ő kiállításairól, és mindenről ami Aziz! :D