2010. július 25.

Debrecen éjszakai CAC -2010

Tegnap este kiállításon voltunk Debrecenben. Két évvel ezelőtt itt voltam először kiállításon, és láttam először élőben afgán agarat. Tegnap este pedíg 2 évre rá, már a saját kis afgánommal szerepelhettünk a kiállításon.
Nagyon jól éreztük magunkat, hisz nemcsak Aziz volt ott, hanem 5 másik testvére is (Afra, Eywa, Ewok, Magic, Anwar), és az anyukája  Ch. Calamus True Lady. Mi lakunk legközlebb Debrecenhez, ezért mi érkeztünk meg leghamarabb, szépen lepakoltunk, és foglaltuk a helyet a többieknek!
Nemsokkal érkezésünk után Kinga érkezett meg 2 kutyusával, és már kezdődött is az ismerkedés!!

A családból először Anwar érkezett meg, majd Andiék Afrával, és Dannyvel. Mikor mentünk ki Azizzal Afráék elé, megint megtámadtak minket, most egy whippet szabadult el, és rontott rá Azizra, akit nem harapott meg, de 1 percre megijedt a kutyám, na meg én is. Aztán szaladt oda egy macskanőnek öltözött nő, és mondta a kutyának, hogy jaj nemszabad, és annyit nem mondott nekem, hogy fapapucs, legalább elnézést kért volna, hogy olyan béna, hogy nem tudja megtartani a 15 kilós hülye kutyáját!!!
Miután mindenki lepakolt,  jött a nagy játék. Aziz imádja Afra hugát, így vele játszott sokat az elején.

Így szereti egymást Jing és Jang!! :D:D:D


Mikor megérkeztek Iliék, kimentünk eléjhük, mert 4 kutyussal érkeztek, plussz a cuccok, így segítettünk nekik lepakolni. Ekkor jött csak az igazi  nagy játék. Minden kicsi felismerte a rég látott  testvéreit, így rögtön lett nagy felfordulás, ugrálás, bohóckodás...
8 fajtát bíráltak le az afgánok előtt, de  hamar elrepült az idő, már következtek is a kicsik, így a ring szélén várakoztunk.


A ringben a következő volt a sorrend: Ewok, Magic, Anwar és Aziz. 

 Megtettük a köröket, majd a bíró mindenkit egyesével megnézett. Persze Aziznak azon járt az agya, hogy hogyan is tudna ráugrani  Anwarral, hogy játszanak még. Azért sikerült neki szépen megállni, így a bíró  végig tudna mondani mit gondol Azizról.


Aziz NAGYON ÍGÉERETEST -t kapott. A bíró azt mondta kicsit széteső a mozgása, amiben teljesen igaz volt, hisz most nem jött olyan szépen mint szokott itthon, vagy mint  Gödöllőn, hanem  Anwar után rohant, és húzott. A lányok sorrendje Eywa, és Afra volt.

                                      


                                       

A fajtagyőztes a kicsik anyukája True lett.
Nagyon jó volt ez a kiállítás, mind nagyon jól éreztük magunkat. És olyan szerencsénk volt, hogy az eső is elkerült minket, és csak egyszer kezdett csepegni az eső, pár percig.

További képek ITT!

Nincsenek megjegyzések: